2015.10.13.
11:54

Írta: prixi

LABOR CAFÉ ADOMÁNY KÁVÉZÓ ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR

Ha mostanában sétáltál a Szarvas utcai irodaház előtt (régi pártszékház, amit a nyíregyháziak csak "kacsalábon forgó palotaként" emlegettek régen), feltűnhetett neked, hogy a "kirakat mögött" nagy a sürgés-forgás, festés, pakolás, hogy itt valami nagy dolog készül... néhányan közületek be is kukkantottak megkérdezni, mi ez az egész. Gyertek bátran, hétfőn megnyitottunk!

Labor Café a Szarvas utcai irodaház földszintjén. A Labor Café Nyíregyháza első alulról szerveződő közösségi tere, ahol egyedi megoldásokat találunk ki közösségi problémákra. Együtt, veled, veletek.

A projekttel azt szeretnénk elérni, hogy a nyíregyházi középiskolások számára kialakítsunk, lehetőség szerint első perctől kezdve közösen egy olyan közeget, melyet magáénak érezhet mindenki, aki az érettségi megszerzéséhez, vagy azon túlmenően is olyan közösségi munkát szeretne végezni, melyből valódi gyakorlati tapasztalatokat meríthet.

Nyíregyháza civil közösségében generációváltás zajlik éppen. A kétezres évek elején családot alapító fiatalok mostanra fiatal felnőtté váltak, gyermekeik növekedésével új társadalmi és közösségi igények kerülnek látóterükbe. Ilyen igényként tapasztaljuk a közösségi terek hiányát. Nincsen Nyíregyházán lehetősége egy fiatalnak produktívan, aktívan eltöltenie szabad idejét. A mostani tizenévesek számára ismeretlen az a mozgalmi jelleg, az az aktív ifjúsági közeg, melyet a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején megtapasztalhattunk.

A projekt rövid távú célja egy Aktivista Café, Közösségi Kávézó létrehozása Nyíregyházán, melyet 14-26 év közötti fiatalok üzemeltetnek önkéntes alapon. Korábbi tapasztalatainkra alapozva úgy érezzük, hogy szükséges és aktuális egy olyan közösségi tér kialakítása, melyben a diákok kortársaikkal közösen végezhetnek szabadidős tevékenységet, aktivizálhatják közösségépítő képességeiket, ahová bevihetik ötleteiket közös megvalósításra, vagy csak lazulhatnak úgy, mintha otthon lennének.

Hosszú távú céljaink

Úgy érezzük, hogy a közösségi munka bevezetésével lehetőséget kapott a kezébe a helyi civil közösség, hogy észrevétlenül, de friss tagokat toborozzon, utánpótlást neveljen ki, a fiatalokra most jellemtő szemléletet beépítve felfrissítse a teljes civil szektorra jellemző gondolkodást úgy, hogy a közös munka során a fiatalok szemléletét is alakítja.

A projekt megvalósulásával lehetőség nyílik arra, hogy a közvetett célcsoport, a 14- 26 év közötti fiatalok Nyíregyháza és vonzáskörzetében, különös tekintettel a szociális, gazdasági hátránnyal élők, más szektorokon keresztül nem, vagy nehezen elérhető csoportokba tartozók is bekapcsolódhassanak egy közösség munkájába. Egy folyamatba, mely a régió felzárkóztatásának egy kiemelt fontosságú kitörési pontja lehet. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Nyíregyházán élő, vagy tanulni idetérő diákok számára ez a város, ez a régió csak egy állomás, mielőtt az itt meg szerzett tapasztalatokkal együtt más településre, adott esetben más országba indulnának. Ezt a folyamatot maradéktalanul megállítani nem lehet, de úgy érezzük, hogy a régió megtartó erejét nagyban segítené, ha a diákok, fiatalok találkoznának egy olyan közösséggel is, melyben magukra, mint produktív közösségi egyénre, a folyamatokért tenni akaró „fogaskerékre” tudnak rátalálni.

A projekt megvalósulásával azt reméljük, sikerül egy olyan közeget kialakítanunk, amelyben a diákok olyan feladatokat látnak el, melyeken keresztül egyértelműen profitálhatnak erkölcsi értelemben és munkatapasztalat szempontjából egyaránt.

A projekt hosszú távú célja egy olyan közösségi tér kialakítása, amely hosszú éveken át jelent szellemi, közösségi fészket, találka helyet és szórakozó helyet és közös feladatokat sok-sok nyíregyházi diáknak. Úgy érezzük, egy ilyen tér kialakításával és alapítványunk kapcsolati köréhez tartozó tapasztalt civilek hathatós munkájával újraéleszthetjük és megfiatalíthatjuk a nyíregyházi civil közösséget.

 

A projektben megvalósuló tevékenységek

 

A projekt egésze során, 2 felnőtt és 2 kortárs mentor segítségével valósulnak meg különböző, a projektbe bevont fiatalok, fiatal felnőttek igényei mentén szervezett közösségi rendezvények. Terveink szerint, a nyíregyházi középiskolások köréből bevonásra kerül 20-40 fiatal, akik egy életvezetési kompetencia képzésen vesznek részt, majd csapatépítő tréning segítségével ismerkedhetnek meg egymással, magukkal, mint csoporttal.

 

A projekt teljes időtartama alatt lehetőséget kapnak a fiatalok arra, hogy saját kezdeményezéseiket, - mentor segítséggel- megvalósítsák. Úgy gondoljuk, hogy a Labor Café lehetőséget nyújt arra, hogy felolvasó esttől az adománygyűjtésig, kiállítástól születésnapi meglepetés buliig minden beférjen. A hely adottságai tréningek, vetítések, közösségi office szolgáltatások igénybevételét, megrendezését is lehetővé teszik.

Szólj hozzá!

2013.12.07.
16:09

Írta: prixi

Kultúra a kirakatban

Az idén is készülünk a karácsonyi ráhangolódást segítő Kis Adventi Zenére. A helyszín most is a Tabulapláza kirakata a Hősök tere 15 szám alatt.

Szólj hozzá!

2013.12.07.
15:50

Írta: prixi

Zárul az Alapítványunk Svájci Alapból megvalósuló projektje!

Fekete Éva, az alapítvány programvezetője a 2013 december 4-én lezajlott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sikeresen zárul a "Helyi érték napok a környezetünk megóvásáért" című projekt, mely a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok keretén belül több mint 1 millió forint támogatást nyert. A projekt keretében Havi rendszerességgel megtörtént a rendezvények előkészítése és megszervezése, 10 db rendezvény sikerült megszervezni, ezeken összesen 100 kiállító volt és több zenei, kulturális fellépő szerepelt.

Kiállított és bemutatkozott Molnár Mónika selyemfestő, Tóth József sallangkészítő, Szatmáriné Bori babakészítő, a Lótusz Szappan, az Üvegcsodák, Hengsperger Cecília selyemfestő, Bodnár Vilhelmina ezüstműves, Antal Judit ólomüveg készítő, Gyarmati Melinda ékszerkészítő, Gál Józsefné babakészítő, Görbediné Nagy Anikó mandalafestő, Gondosné Zsuzs virágkötő.

A régióban és helyben működő civil szervezetek közül részt vett a rendezvényen a Nyíregyházi Kosár Közösség, az Együtt Veled Alapítvány és az Apagyi Kézművesház, az E-misszió Egyesület, a Nyíregyházi Kaktuszgyűjtők Egyesülete, a Nyíreségi Nőket Segítő Egyesület.

Két egyesület, a Kalamáris Egyesület és a Nyírségi Nőket Segítő Egyesület jóvoltából kézműves foglalkozással, és hagyományos szabolcsi, nyírségi viseleteket viselő Terka baba öltöztetésével vártuk a gyerekeket. A szülők lehetőséget kaptak arra, hogy nyugodtan nézelődjenek, vásározzanak, ismerkedjenek, míg gyerekeik szakember felügyelete mellett kézműves foglalkozáson vettek részt. A rendezvények egyikén lehetőséget kapott az adománygyűjtésre egy édesanya, aki beteg gyermekének arcfestéssel, hennafestéssel gyűjtött adományt. Egy alkalommal szerepelt a programban a Gombóc együttes gyerekműsora, valamint a Folk Fusion Band Akusztik, akik segítették még nagyobb számban megszólítani a közönséget.

A projekt keretében beindult a helyiero.hu oldalunk is, melyen a helyi termelőket és kiállítókat lehet megtalálni.

Szólj hozzá!

2013.12.01.
16:35

Írta: prixi

Új helyszínen a helyi érték nap!

Kedves barátaink!

2013 decemberében a helyi érték napokra az egyre hidegebb időjárás miatt a Korzó üzletházban kerül majd sor!  Tervezett időpontok: 2013. december 06-07, 2013.december 13-14, 2013.december 20-21.

531932_444187152319633_1762157262_n.jpg

Mindenkit szeretettel várunk!

A projektre Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok keretében az Ökotárs Alapítvány támogatásával kerül sor.

Swiss Contribution_magyar.jpg

 

 

okotars_allo_szines.jpg

Szólj hozzá!

2013.08.11.
08:40

Írta: prixi

15. Helyi Érték Nap Nyíregyházán

helyi_ertek_plakat_15-03_1376203187.jpg_613x860

Szólj hozzá!

Címkék: helyi érték nap

2013.08.10.
09:21

Írta: prixi

Helyi érték nap Nyíregyházán!

Szólj hozzá!

Címkék: helyi érték nap

2013.08.08.
18:39

Írta: prixi

Új projektünk: Stresszkezelés kreatívan!

„A stressz az élet sava-borsa.” Selye János professzor

A stressz korunk népbetegsége.  Urbanizálódott életünk, így életvitelünk is. Az ember természetes élőhelye a város lett. Legtöbbünk élete túlnyomó részt munkával telik, mindent gyorsan és azonnal szeretnénk elérni. A városi életforma, melyben több millió ember él összezsúfolódva, melyben gépek és beton közé szorulva, folyamatos információ és ingeráramban élünk.

Nincs idő és tér, nem fordítunk kellő figyelmet és energiát önmagunkra, a környezetünkre, szinte semmivel nem foglalkozunk igazán elmélyülten. A hagyományos keretek között, a természet körforgásának ritmusához igízodó életvitelt folytatók mára „csodabogarak”, vagy „reformerek”.

A stressz alattomosan örli fel elszenvedőjét. Bizonyos hatások, melyek érzelmi, vegetatív életünkre hatnak, nagyon komolyan és károsan befolyásolják szerveinket, testünk folyamatait. Selye János professzor kísérleti alanyul választott patkányai a harmincas években különböző idegi és fizikai stresszhatásokat éltek meg a kutatások során.

Hamar kiderült, hogy szinte minden szerv komoly károsodást szenvedett, mely károsodások egy ideig visszafordíthatóak voltak, azonban egy idő után az egyén halálához vezettek.

Ezek a szervek, szervrendszerek az alábbiak voltak: szív és érrendszer, immunrendszer, mellékvese és vesék, a tápcsatorna valamint a bőr és bőrfüggelékek.

Fontos felismernünk magunkon és a környezetünkben élőkön, családtagjainkon a stressz jeleit és azt a pillanatot, amikor a károsodosások még visszafordíthatóak. Keresnünk kell valamit, mely segít kikapcsolni a „rohanó folyamból” és saját magunkba enged fordulni.

 Ilyen eszköz, terápiás módszer lehet az alkotás.

A manuális tevékenységek sikerélményt adhatnak művelőjüknek, ezáltal magabiztosságot, önbizalmat is. Ezáltal feloldódnak félelmeink, megtanulunk egy adott probléma megoldására koncentrálni, mely tudás a mindennapi életünk problémáinak megoldásában is segítségünkre lehet. A kreativitással együtt fejlődik a kreatív problémamegoldás, saját kreatív erőforrásaink megnyílnak, melyek segítenek blokkolni a kívülről érkező stressz hatásait.

A stressz az élet sava-borsa, mondja maga Selye professzor, de nem mindegy, hogyan, milyen mennyiségben „alkalmazzuk” azt.

A Tabulapláza Alapítvány új projektje lehetőséget kíván adni arra, hogy az abban résztvevők megtanulják kezelni a stresszt kreatív és manuális készségeiket alkalmazva.

A projekt során a stresszkezelés gyógyszermentes formáival ismertetjük meg a lakosságot. Célunk, hogy mindenki találhasson magának olyan módszert/”gyógyszert”, ami segít a mindennapok kihívásaival megküzdeni, abból kicsit kikapcsolódni. Ezekkel a módszerekkel klubfoglalkozások, csoporfoglalkozások és előadások formájában kívánjuk megismertetni az érdeklődőket. Emellett egy egészséghét keretén belül lehetőséget biztosítunk állapotfelméréstre és a lakóhelyükön elérhető stresszkezelési és megelőzési módszereket kívánjuk felsorakoztatni az alternatív gyógyászattól az önismereti, kreatív és  kézművesfoglalkozásokon át a sportfoglalkozásokig. Ezt a programot helyi civil szervezet formájában működő csoportok bevonásával kívánjuk megvalósítani.

Támogató: Társadalmi Megújulás Operatív Program keretébe „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok - lokális színterek” TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0971

Szólj hozzá!

2013.07.09.
17:24

Írta: prixi

Ismét helyi érték nap!

1052169_548482088521932_888626738_o_1373383421.jpg_3361x1247

Szólj hozzá!

2013.03.14.
09:11

Írta: prixi

Projektünk: Helyi érték napok Nyíregyházán

A Tabula Pláza Alapítvány Helyi Érték Nap rendezvénysorozata havi rendszerességgel jelentkező vásárral egybekötött közösségépítő program Nyíregyházán. A kreatív hobbyt űző, vagy a kézművességet mesterség szintjén művelő alkotóktól a fiatal iparművészekig mindenkit magában foglal az a szubkultúra, mely a napjainkban érezhető válsággal egyre aktívabban jelenik meg, mint lokális közösség a megyeszékhelyen.

A programjainkon egy-egy alkalommal 20-25 alkotó állított ki, akiket rendezvényenként tematikusan szerkesztve igyekeztünk bemutatni. Az érdeklődők száma kiállítói oldalról jelentős, 50-70 fő között változik, így a jelen pályázatból megvalósítani kívánt folytatás az eddigieknél nagyobb apparátot igényel majd.

Minden Helyi Érték Napon lehetőséget kapnak helyi civil szervezetek a bemutatkozásra, akik a környéken élő termelők érdekérvényesítésével, vagy éppen környezetbarát termékekkel, bio élelmiszerekkel, kézműves kozmetikumokkal ismertetik meg a rendezvényre látogatókat. A szervezésben önkénteseink (4 fő) vesznek részt, valamint maguk a kiállítók szintén önkéntes alapon.

Swiss Contribution_magyar.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: projektek

2013.03.02.
11:43

Írta: prixi

Helyi érték nap Nyíregyháza 2014. április 2

Kedves barátaink!

Egy pályázatai támogatásnak köszönhetően újra rendszeresen jelentkezik a Helyi Érték Nap!  Várjuk az árusok jelentkezését is a 30/5477637-es számon vagy e-mailben a tabulaplaza@gmail.com címen. Részletek, friss ajánlatok a facebookon:

https://www.facebook.com/HelyiErtekNap

 

Szólj hozzá!

2013.02.05.
11:36

Írta: prixi

Téltemető helyi érték nap

A Tabula Pláza Alapítvány Helyi Érték Nap rendezvénysorozata rövid téli szünet után ismét jelentkezik: 2014.02.10-én Nyíregyházán a Hősök tere 15 szám alatt!

Szólj hozzá!

2012.09.03.
08:38

Írta: prixi

11. Helyi Érték Nap

helyi_ertek_plakat_11-01_1363246800.jpg_2480x3508

Szólj hozzá!

2011.12.08.
08:45

Írta: prixi

Újra Kis Adventi zene a Tabulaplázában

2178s_1363247191.jpg_413x282

Sikerére való tekintettel az idén harmadik alakalommal kerül megrendezésre a Tabulapláza Design Stúdió Kis Adventi Zene című rendezvénye. Az Európa szerte ismert Marianet Duo tagjai, Sárosi Marianna hegedűművész és Füzesséry Tibor gitárművész, új, Fragile című lemezük repertoárjával léptek fel egy különleges hangulatú műsor keretében. Akik az elmúlt években lemaradtak, vagy újra szeretnének részt venni a nem mindennapi programon, 2011. december 19-én, hétfőn délután 5 órától erre újra lehetőségük nyílik.
A koncert érdekessége, hogy a Tabulapláza Design Stúdió a járókelőknek, a munkából, karácsonyi vásárlásból hazatérőknek szeretne kedveskedni, így a művészek a kirakatban ülve az utcára kihangosítva zenélnek. A rendezvény alatt egyedi, kézzel készített ajándéktárgyakból válogathatnak az érdeklődők és mindenki vendégünk egy pohár teára és egy kis mézeskalácsra is. A rendezvény helyszíne a Tabulapláza Design Stúdió, Hősök tere 15. (az OTP átjáróban). A kezdés időpontja 17:00 óra.

Szólj hozzá!

2010.09.14.
18:37

Írta: prixi

V. Határmenti Világzenei Fesztivál

Lezajlott az V. Határmenti Világzenei Fesztivál - Panyola, együttműködésben a Szamos-bazár Egyesülettel, mely egy aprócska falunapból mára a civilek, és a népzene kedvelőinek találkahelyévé nőtte ki magát. A fesztivál idejére, 2010. augusztusának elején megtelt a falu híres zenészekkel és látogatókkal.

panyola09 024

Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál panyola

2010.06.07.
15:49

Írta: bézsé

Egész nyáron gyereknap!

A Tabula Pláza Alapítvány a nyári szünet folyamán gyermek-moderátor programot hirdet. Arcfestés, kézműves programok, játékok és diavetítés színesítheti be a baráti, családi összejöveteleket, szülinapokat. A szolgáltatáshoz minden eszközt biztosítunk, az egyéb költségek egyéni egyeztetést igényelnek.

Civil szervezetek programjain, fesztiválokon kísérő rendezvényként, vagy gyerekzsúrokon egyaránt biztosítjuk a szakszerű és szórakoztató moderálást, akár egyéni igények szerint.

 

Hívják munkatársainkat a 30 54 77 637-es telefonszámon!

Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál

2010.03.30.
15:00

Írta: bézsé

Vili az iskolapadban


A világosan a civilekről, vagyis Vili, a Tabula Pláza Alapítvány legkisebb gyermeke rohamos gyorsasággal felnőtt és megkezdte iskolai körútját is. Tablói és az oktatócsomag már számos intézménybe eljutott helyben és a megyehatárokon túl is sikert aratva. A tablók legutóbb Debrecenben kerültek a nagyközönség elé, közben pedig több helyről is kapott újabb felkérést a szereplésre.

 

Az események folyamatosa zajlanak Vili körül. Ami biztos, pihenésre nem lesz sok idő, hiszen a középiskolai tabló-túra mellett, amelyre készülünk -, Nyíregyházán a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, Világosan a civilekről címmel szabadon válaszható kurzusként „folytatja jelenleg felsőfokú tanulmányait”.

 

Vili körútjáról igyekszünk mihamarabb feltölteni az információkat!

Szólj hozzá!

2010.03.25.
17:02

Írta: bézsé

Ébresszük fel Zsebit!

2007. szeptemberében összetett okok miatt (lásd: legfőbbképp pénzhiány…) hosszabb pihenésre kényszerült a Zsebi újság, a „kis nagykedvenc”. Farzsebben elfért, tele fontos, érdekes és szórakoztató írással, programajánlatokkal, érdekességekkel… Hasznos kis darab volt, ha pl. buszra szállt az ember egy rövidebb út erejéig is, vagy ha unalmas órákon (lyukasórákon természetesen… J ) nem tudta mivel elütni a hallgató az idejét. Anno még én is a főiskolán találkoztam vele először, és sokszor mentett meg egy-egy előadáson való látványos elalvástól…

Téli álomba szenderülésével nagy űrt hagyott maga után. Lássuk be, információ szórakoztató írásai, fényképei nélkülözhetetlenek az életünkből. Mindig naprakész és buliarc volt a javából, és úgy döntöttünk, nem akarjuk tovább nélkülözni poénjait, okosságát, figyelemfelhívásait! Felébresztjük Zsebit!

Most - nem csak a nosztalgia kedvéért - fel is teszek egy régi írást a zsebiujsag.freeblog.hu-ról, Zsebi internetes naplójából, amely 2005. november 4.-én pénteken került fel az oldalra Révész Marcinak köszönhetően.

Aktualitása nyilvánvalóbb lesz, ha ellátogatnak a Szent István utcára, ahol jelenleg éppen az ezeken a képen látható házakhoz hasonló, Nyíregyháza régi hangulatát hűen tükröző épületet szednek darabokra a kiskörút építése miatt…

A bontásról hamarosan…

bézsé

Szólj hozzá!

2010.03.25.
16:33

Írta: bézsé

Nyíregyháza rejtett kincsei 1.

Most induló sorozatunkban szeretett városunknak azt az oldalát mutatjuk be, amely mindezidáig sokak számára rejtve maradt. Olyan értékekről lesz szó, amelyek nem szerepelnek képeslapokon, nem írnak róluk az útikönyvek, sőt gyakran a városban élő emberek sem vesznek tudomást róluk, pedig szinte nap, mint nap találkozhatnak velük.

Régi polgári házak

Egy város történelmi képét nemcsak hatalmas régi középületei, templomai illetve terei határozzák meg. Sok mindent tudhatunk meg az adott hely múltjáról, ha megfigyeljük a régi idők egyszerű polgárainak lakóhelyeit. Nincs ez másképp Nyíregyháza esetében sem. Tessenek csak tenni egy sétát a Szarvas utcán, vagy mondjuk a Malom-kertben! Egy–egy ilyen kirándulás során akár több mint száz évet is visszaugorhatunk az időben. Még találkozhatunk az 1800-as években épült családi házakkal, de akkor se ijedjünk meg, ha nádfedeles parasztház előtt találjuk magunkat.

Nem is olyan régen ezek az épületek még egész negyedeket alkottak, kacskaringós kis utcákon, hangulatos kertek mellett sétálhatott az ember. Sajnos mára már csak nyomokban találkozhatunk ezzel a régi harmóniával, a megváltozott társadalmi igények ugyanis egyre inkább a régi épületek pusztulását okozzák. Egyre több ember akar a városközpont közelében lakni, és ezt az igényt az egyszintes, kertes családi házak már nem elégítik ki.

A történet valahogy így játszódhat le:

Adott egy telek, amelyen áll egy családi ház, viszonylag nagy kerttel. A benne élő, mondjuk öt ember, kényelmesen éldegél, még arra is jut hely, hogy a fater zöldséget termeljen a kiskertben. Az ajtón viszont folyamatosan kopogtatnak, már legalább 20 család érdeklődött az ingatlan iránt, sőt egy vállalkozó is megkereste a tulajdonost. Ilyenkor a családfő elgondolkodik a dolgon: mi már öregek vagyunk, nem bírjuk a kertet rendben tartani, a fiúk Pestre mentek, nagy a rezsi is, kisebb lakás is jó lenne. Úgy döntenek, hogy eladják a házat valami építtetőnek vagy minek.

 A nagymamát berakják egy otthonba, így már csak ketten maradtak. A vásárló cégtől kapnak egy kisebb lakást, abban a 20 lakásos társasházban, amely a régi telkükre épült. Így már azok a családok is elférnek, amelyek nemrég még otthont kerestek maguknak a környéken. Ilyen egyszerű. Mindenki boldogan élheti életét. Csak az öreg nem tud nyugodtan aludni, ül szomorúan az ágya szélén, miközben a szomszédból a vékony falakon lakásavató zaja szűrődik át. Végül halkan csak ennyit mond:

Te anyjuk, csak jobb volt az a régi!

Szólj hozzá!

2009.09.16.
13:34

Írta: prixi

Elköltöztünk!

Egy hónappal a Luther utcai irodánk elhagyása után - némi felújítási munkát követően - múlthét hétfőn újra megnyitott a Tabula Pláza Design Stúdió, mely egyben a Tabula Pláza Alapítvány irodája a belvárosban, a Hősök tere 15. szám alatt. (az átjáróban, ahol az Antikvárium valamint a Főzelékbár is található).

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Szólj hozzá!

2009.09.02.
17:42

Írta: bézsé

Kiállítás megnyitó - Szemétből csodát?!

képek a kiállítás megnyitóról

 

A hulladékból is lehet csodát varázsolni! Ezt bizonyítja Fekete Nóra iparművész kiállítása, amelynek megnyitójára szerdán 15:00 órakor került sor a Térgaláriában, a Nyírfa téren, és amelyet az érdeklődők szeptember 14-ig tekinthetnek meg.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás programja adott lehetőséget arra, hogy a Tabula Pláza Művészek az Újrahasznosításért pályázatának keretén belül megszülethessen ez a kiállítás.

Fekete Nóra keze alatt valósággal csodává váltak az "egykor még zsákokban álló" rongydarabok, amelyek valamelyik konténerbe, majd szemétdombra esetleg hulladékégetőbe kerültek volna, de legjobb esetben is csak láthatatlanul lenne újrahasznosítva. Így viszont olyan darabok, alkalmi ruhák készültek belőlük, amelyekről talán senki nem mondaná meg, hogy miből, hogyan váltak azzá, amiként most előttünk állnak a kiállító teremben.

Mindenkinek csak javasolni tudom, ha teheti, látogassa meg a kiállítást. Nem csak a szépség, hanem a mondanivaló miatt is érdemes!

 

Szólj hozzá!

2009.08.28.
16:28

Írta: bézsé

Kiállítás

  

Hosszú várakozás és sok-sok munka után szeptember 2-án 14:00 órai kezdettel nyit

Fekete Nóra iparművész kiállítása

a Térgalériában a Nyírfatéren. Az újrahasznosított anyagokból készült képzőművészeti alkotások témán belül varrodai hulladékokból készült egyedi alkalmi ruhákat lehet megtekinteni szeptember 14-ig.

Mindenkit várunk szeretettel, akit érdekelnek a különlegességek és/vagy az, hogyan is lehet hulladékokkal csodát művelni! :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: meghívó iparművész

2009.08.28.
13:20

Írta: bézsé

Zúzmara

Talán kicsit halkabbak voltunk, kevesebbet mocorogtunk az elmúlt időszakban, de a munka nem állt meg, pusztán a nyári fesztivál-kavalkád közepette kevesebb időt töltöttünk a gép előtt. A szorgoskodás azonban ennek ellenére is ment, és jön az eszközök újabb tárháza a parkolni, rendesen közlekedni nem tudó autósaink ellen!

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom első körben - és remélhetőleg pár napon belül - jönnek a már beharangozott filmjeink, de bővítik a repertoárt képeslapok a kerékpárosok örömére. :) És persze a Zúzmarakommandó blogja sem maradhat ki a sorból, hiszen akik lencsevégre kapnak egy-egy szabálytalankodót, ide bármikor elküldhetik nekünk a képeket, s a "bűnös" nem maradhat az ismeretlenség homályában tovább. Minden olyan képet szeretettel várunk, és töltünk fel, amely felháborodást kelt a jóérzésű - akádályozott járókelőinkben, s azok körében, akik szimpatizálnak a közlekedés könnyebbé tételével!

Biciklire, járdára fel, és elő a fényképezőkkel!


 

Szólj hozzá!

2009.07.29.
14:58

Írta: bézsé

Röviden a tizedikről!

Szórakozásból és "válságkezelésből" is ötösre vizsgázott a 10. Hegyalja Fesztivál. Habár az utolsó napi viharjelzés sokakat elriasztott a nekiindulástól, így is rekordot döntöttünk a 71 ezer látogatóval. Köszönhetően a fellépőknek, a még mindig megfizethető áraknak, és az olyan húzóneveknek, mint a Faithless, a Machine Head vagy a szombati vihar miatt fedett helyre költözött Basement Jaxx-nek.
De nem csak ők, a hazai zenei élet zenészei is kietettek magukért és meglepetésekkel is megörvendeztették a közönséget. Hullámzó teltházas Besh O' Drom, régen látott igazán jó fesztiválkoncert a Kispáltól, lelkes kisközönséges Gonzo koncert a Malátbárban, vendégénekessel padlószaggató bulival a Folkerror az E-misszió színpadán... Minimálisan - a teljesség igénye nélkül.
Azonban az esti szórakoztatás mellett a civil utca is ellátta a társaságot, nehogy napközben unatkozzanak. Játékok, előadások színesítették megintcsak a programot. Sőt, még nyerni is lehetett, és nem csak tapasztalatot. Arról nem beszélve, hogy pénteken a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter Zöld Fesztivál elsmeréssel díjazta a fesztivált.
Beszélgetések a korábbi évekhez hasonlóan voltak most a Zöld sátorban. Komolyabb zöld és kevés komoly, de annál kellemes, színes kultúrális témákkal Lévai Balázzsal és vendégeivel.
Nehéz lenne néhány sorban visszaadni a hangulatot. Sőt, több oldalas hosszúságú írás is kevés lenne ahhoz, hogy mindazt amit adott megint a fesztivál, azt leírjam. Tanultunk megint sokmindent, zöldebbek lettünk, mint voltunk és fáradtabbak a hivatalosan négy napos bulitól. De megérte - tizedjére is. :)

Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál

2009.07.02.
13:27

Írta: bézsé

Hegyalja - zöldebben

Ha július, akkor ki a „partra” – irány Tokaj, hiszen itt a fesztiválszezon kellős közepe!

 

Szinte – mondhatni teljes mértékben kihagyhatatlanná vált már az életből egy nyáron legalább egy fesztivál meglátogatása. Buli, zene, jó hangulat, barátok, koncertek és a forrósághoz egy hideg sör, vagy csobbanás a Tiszában – természetesen nem a hídról! Idén pedig minderre már 10. alkalommal kerül sor a Hegyalja fesztivál keretén belül, olyan nevekkel, mint Machine Head, Basement Jaxx, Faithless, vagy a haza zenei élet krémje: Quimby, Tankcsapda, Kispál és a Borz, Subscribe… stb…stb... stb.

 

Azonban nem csak kizárólag a zenei élet teszi Hegyalját Hegyaljává! Mint az köztudott, 1999-ben a ciánmérgezés után került először megrendezésre, egyrészt azért, hogy felhívja a figyelmet a Tiszára (hogy igenis él és élhető!), valamint főként a környezetvédelem fontosságára, a zöld értékekre – minden évben újabb zöld fegyverekkel megcélozva a látogatókat.

 

Ha csak a fesztivált megelőző időszakra gondolunk, nem kicsit nőtte ki magát a Zöld Vadművelet, amely országosan nevet szerzett magának – és a fesztivál „zöldségének” is. Valamint az idén először meghirdetett ültess és nyerj bérletet akció is csak egy a környezettudatosságra nevelés törekvései közül. Hiszen nincs is jobb, mint csoportosan elkövetett illegális – mégsem büntetendő – akció, amit még esetleg egy Hegyalja-bérlet is koronázhat!

 

Ami magát a fesztivált illeti, nem lesz hiány az ilyen (és egyéb) irányultságú egyesületek, alapítványok jelenlétében és a zöld-témákban. Idén 23 egyesület/alapítvány költözik ki a civil utcába, így lehet majd szakértőkkel, hasonló korú fiatalokkal beszélgetni a minket, vagy környezetünket érintő problémákról, azok megoldásáról és nem utolsó sorban a feljebb említett környezetvédelmi kérdésekről. És hát nem utolsó sorban az élmények mellett értékes nyereményekkel lehet hazatérni – attól függően, ki mennyire képes „zölden” végigbulizni a fesztivált!

 

http://www.hegyaljafestival.hu/program_civil.php

http://www.hegyaljafestival.hu/program_zold.php

http://www.hegyaljafestival.hu/program_okohello.php

 

Szólj hozzá!

2009.04.16.
14:48

Írta: bézsé

Vili - A sajtóközlemény

Sajtóközlemény

A Tabulaláza Alapítvány 2008 őszén támogatást nyert a Norvég Civil Alaptól a „A VILI? - Világosan a civilekről” című film sokszorosítására. A közel 25.000 EURO-s támogatásnak köszönhetően nem csak a film készülhetett el, hanem egy oktatási segédanyag is eljuthat az iskolákba és a május folyamán egy tanárképzést is szervezünk a témában.

A programmal az alapítványunk célja a társadalmi szemléletváltás, a fiatal állampolgárok aktivitásának növelése, közösségi gondolkodásuk fejlesztése. Hosszú távon egy olyan generáció „kinevelése” melynek tagjai a harmadik szektort ismerik és használják. A fiatalok ilyen módon bekövetkezett szemléletváltásán keresztül lehetőség nyílik arra, hogy a társadalom egésze változzon, ismereteik a harmadik szektorról nőjenek, aktivitásuk nőjön.

A programban az alábbi tevékenységeket valósítottuk meg:

A „VILI? - Világosan a civilekről” című film sokszorosítására

A DVD -n, 7 db egyenként 20 perces film található, a civil társadalomról az alábbi témákban:

1. A civil társadalom,

2. A civil munka,

3. Kicsik és nagyok – a civil szervezetekről általában,

4. Források,

5. Az önkéntesség hatalom,

6.  A projekt,

7.  Az érdekérvényesítés

Oktatási csomag kidolgozása

Az oktatócsomag tartalmazza a hét részből álló filmet és a hét témakörben részletes ismereteket összefoglaló tanári segédanyagot óravázlatokkal.

Demonstrációs anyagok elkészítése

Oktatótablók készülnek a film alapján, melyek színesítik az órákat, állandó kifüggesztésükkel folyamatos tájékoztatást nyújtanak a diákok, hallgatók számára. Az elkészült oktatási anyagok ingyenesen hozzáférhetőek a pedagógusok számára.

Jelenleg zajlik a tanárképzés és a mintatanítások szervezése.

Az új ismeretek oktatását, a módszertani tudnivalókat a pedagógusokkal is meg kell ismertetni, amit továbbképzéseken és mintatanítások szervezésével kívánunk megvalósítani.

A tanárképzésre 2009 május 8-án kerül sor, melyre jelenleg is várjuk a pedagógusok jelentkezését

Szólj hozzá!

Címkék: projektek civil film